Emlékezz rám!

Móricz itt most nem bírál, nem mond erkölcsi ítéletet, nem erőlteti a nagy életproblémákat. Csak visszaemlékszik egy olyan világra, amely Atlantiszként süllyedt el az idők tengerében s úgy maradt az emlékezetben, mint a boldog jólét, a könnyelmű vidámság kora.

Amikor a kilátástalanság és a szorongás az alapvető élettapasztalat, az emberek ösztönösen indulatosabbak és kegyetlenebbek egymással. Napról napra az lesz a legfontosabb kérdés, hogy ki a vadász és ki a vad.

Nyers és őszinte, mégis humorral él – és épp ez az ellentmondás teszi olyan színházivá: nevetünk ott, ahol talán sírni kéne.