művész

Nagy Alfréd
Színművész.
2001-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, majd a Tamási Áron Színház művésze lett. 2003-ban a legjobb drámai páros díjával tüntették ki a sepsiszentgyörgyi Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, 2009-ben pedig a Fiatalok Kisvárdáért nevű szervezet Őstehetség díját vehette át a Magyar Színházak XXI. Fesztiválján. 2014-ben Kaszás Attila-díjban…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
2001-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, majd a Tamási Áron Színház művésze lett. 2003-ban a legjobb drámai páros díjával tüntették ki a sepsiszentgyörgyi Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, 2009-ben pedig a Fiatalok Kisvárdáért nevű szervezet Őstehetség díját vehette át a Magyar Színházak XXI. Fesztiválján. 2014-ben Kaszás Attila-díjban részesítették.
43 évesen hunyt el, hosszú évekig tartó betegsége után.
Szerepei a Tamási Áron Színházban:
Móricz Zsigmond Barbárok és Az utolsó betyár című novellái alapján: Barbárok (Négy komondor két gitárral) - 2018/2019
Arisztophanész Lysistrate c. műve alapján: Lucy Strate avagy a Kilencek Tanácsa (Teiresziasz) - 2018/2019
Mezei Kinga: Anna legenda (Játsszák) - 2017/2018
Carlo GOLDONI: Chioggiai csetepaté (Canocchia, fiatalember, sült tököt árul) - 2017/2018
Michel de GHELDERODE: Escorial (A szerzetes) - 2017/2018
Bertolt BRECHT: A városok dzsungelében (Skinny, egy kínai, Shlink könyvelője) - 2016/2017
Ray COONEY: Pénz az égből (Vic Johnson) - 2016/2017
TAMÁSI Áron Zöld ág című regénye alapján: Zongota (Szereplők) - 2016/2017
Molnár Ferenc: Liliom (Hugó) - 2015/2016
Forgách András: Halni jó! (Balog, őrmester) - 2015/2016
Moliére: Úrhatnám polgár (Filozófia-tanár) - 2015/2016
August Strindberg: Julie kisasszony Tarkovszkij jelenetekkel (Andrei Rubljov) - 2015/2016
William SHAKESPEARE: Vízkereszt, vagy amire vágytok (Fábián) - 2015/2016
Edmond ROSTAND: Cyrano de Bergerac (Ragueneau) - 2014/2015
Mary Chase: Barátom, Harvey (E.J. Lofgren) - 2014/2015
Anton Pavlovics Csehov: Meggyeskert (Trofimov) - 2014/2015
William Shakespeare: Hamlet (Rosencantz) - 2013/2014
MOLIÉRE: A fösvény (Valére) - 2012/2013
Spiró György: Az imposztor (Kaminski) - 2012/2013
Slawomir Mrozek: Egy nyári nap (Sik) - 2011/2012
Anton Pavlovics CSEHOV: Ivanov (Lvov) - 2011/2012
László Miklós: Illatszertár (Asztalos úr) - 2011/2012
Friedrich Dürenmatt: A fizikusok (Törvényszéki orvos) - 2010/2011
Alexandre DUMAS: A három testőr (Rochefort) - 2010/2011
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron (Tretén) - 2010/2011
William Shakespeare: A velencei kalmár (Lorenzo) - 2010/2011
Makszim Gorkij: A nap fiai (Protaszov) - 2009/2010
Tadeusz Slobodzianek: Ilja Próféta (Második) - 2009/2010
I.L.Caragiale: Karnebál (Adóhivatali gyakornok) - 2009/2010
Đorđe LEBOVIĆ: Az ezredik éjszaka (Hap) - 2009/2010
Moliére: A mizantróp (Clitandre) - 2009/2010
William Shakespeare: Szentivánéji álom (Demetrius) - 2008/2009
Pierre Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Figaro, belső inas és mindenes) - 2008/2009
Anton Pavlovics Csehov: Sirály (Trepljov, a fia) - 2008/2009
Játék Tamásival két részben az Énekes madár című színjáték alapján: A csoda (Kömény Móka, fiatal legény) - 2008/2009
Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő (A rendező munkatársai) - 2007/2008
Kellér Dezső–Horváth Jenő–Szenes Iván: A szabin nők elrablása (Szendeffy Endre) - 2007/2008
John Steinbech regénye alapján: George és Lennie (George) - 2007/2008
Friedrich Dürrenmatt: A csendestárs (Bill) - 2007/2008
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Csongor, ifjú hős) - 2006/2007
Pozsgai-Pinczés-Apostolache: Diploma után (Benjamin Braddock, frissen diplomázott fiatalember) - 2006/2007
William Shakespeare: Lear király (Oswald, Gonerill udvarnoka) - 2006/2007
John Millington Synge:: A nyugati világ bajnoka (Samuel Tansey) - 2005/2006
William Shakespeare: Macbeth (Boszorkányok) - 2005/2006
Kálmán Imre - Leo Stein - Jenbach Béla - Gábor Andor - Békeffi István - Kellér Dezső: A csárdáskirálynő (Tonelli/Tasziló gróf) - 2005/2006
Tamási Áron: Boldog nyárfalevél (Kupás Tódor) - 2005/2006
Euripidész és Seneca drámaszövegei alapján: Médeia (Kar) - 2004/2005
William Shakespeare: Othello, a velencei mór (Rodrigo) - 2004/2005
Gyurkó László: A búsképű (Kalmár/SZolga/Oroszlánszolga/Ficsúr) - 2004/2005
Bertolt Brecht: Jóembert keresünk! (Mi Csü, háztulajdonosnő) - 2003/2004
Szophoklész: Antigoné (Thébai ifjak kara) - 2003/2004
Carlo Gozzi: A szarvaskirály (Durandarte) - 2002/2003
William Shakespeare: Romeo és Júlia (Romeo, Montagueék fia) - 2002/2003
Thúróczy-Horváth: Filléres komédia (Füttyös/Liza Braun) - 2002/2003
Barabás Olga: Partok, szirtek, hullámok (Jim) - 2002/2003
Játék Tamásival két részben az Énekes madár című színjáték alapján: A csoda (Kömény Móka, fiatal legény) - 2001/2002
Georges Feydeau: Bolha a fülbe (Camille Chandebise) - 2001/2002
Tadeusz Słobodzianek: Ilja Proféta (Második, később római katona) - 2001/2002
Madách Imre: Az ember tragédiája (Múmia/A Halál nemtője/Catulus/Csontváz/Negyedik udvaronc/Egy tiszt/Tanítvány/Első tanuló) - 2001/2002
Filmes szerepeiből:
Egyszer élünk (2000)
Drum bun - Jó utat! (2004)
Csodálatos vadállatok (2005)
A csoda (2009)

A fösvény-Tamási Áron Színház
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Valère

A velencei kalmár
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Lorenzo, Jessica szerelmese

Egy nyári nap
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Sik

Fösvény
Veszprémi Petőfi Színház- Valér

HAMLET - A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégjátéka
Katona József Színház- Rosencrantz

HTMSZ A fösvény Sepsiszentgyörgy
Thália Színház- VALÉR- Anzelm fia, Eliz szerelme:

Karnebál
Veszprémi Petőfi Színház- Adóhivatali gyakornok

Karnebál
Veszprémi Petőfi Színház- Adóhivatali gyakornok

Meggyeskert
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Trofimov

W. Shakespeare: A velencei kalmár - komikus történet
Gyulai Várszínház- Lorenzo, Jessica szerelmese
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!