Ádámok és Évák ünnepe
Negyedik alkalommal hirdeti meg színházunk az országosan is népszerű, középiskolásoknak szóló játékot, az Ádámok és Évák ünnepét. A magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvényünk 2025-ben a Csongorok és Tündék alcímet kapta, és a magyar romantika egyik legnagyobb alakja, Vörösmarty Mihály előtt tiszteleg.
Aktuálne podujatia
ÁDÁMOK ÉS ÉVÁK ÜNNEPE 2025.
középsiskolás játék
90 perc, szünet nélkül
-középiskolai játék-
2025-ben már negyedik alkalommal adjuk át egy délutánra a színpadot középiskolás diákoknak. Az idei akciónk címe Csongorok és Tündék.
A magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvényen a diákszínjátszó csoportok, közösségek egy-egy jelenetet adnak elő Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című drámai költeményéből.
A jeleneteket minden csoport a saját elképzelése szerint dolgozza fel, a színpadi megjelenítés módját is maguk találják ki a diákok. Az egyes jelenetekre szánt időtartam 15 perc!
Az esemény időpontja: 2025. január 20. hétfő, 17.00 Weöres Sándor Színház, Nagyszínpad
Résztvevő csoportok: Árpád-házi Szent Margit Gimnázium Kőszeg, Művészeti Gimnázium, Savaria Technikum és Kollégium, Perintparti Szó-Fogadó Waldorf Gimnázium, JátsszMa Diákstúdió
Tipy
Molnár Ferenc nemzetközileg is elismert ifjúsági regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb irodalmi…
Back to the 80s – mert a jó zenék és a jó esték sosem mennek ki a divatból. Valentin-napon töltsetek…
Két férfi életközepi válságát ismerhetjük meg Neil Simon eredetileg színdarabnak íródott, de 1968-ban filmként is debütáló vígjátékában.
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.