Othello Gyulaházán
Gádor Béla-Tasnádi István: Othello Gyulaházán
vígjáték
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2013. április 19. péntek, 19:00
Szinopszis
IGAZGATÓ: Hadd mutassam be Debrődy László főrendező urat! Át is adnám neki a szót. (leül)
FŐRENDEZŐ: Köszönöm. (feláll) Kedves kollégák. Én csak annyit szeretnék mondani: igénytelenek vagytok, lusták vagytok, ócskák vagytok. (döbbent csönd) Ez így nem mehet tovább!
Az igazgatóság tagjai értetlenkedve néznek össze.
FŐRENDEZŐ: Láttam a tegnapi előadást... Uramisten! Gondoljátok meg, kollégák, az atomkorban élünk, ma már a gépek is gondolkodnak! És mi, a kultúra első harcosai mit játszunk évek óta? Csárdáskirálynőt!
GAZDASÁGIS: Ebből élünk, kolléga úr!
FŐRENDEZŐ: Ne értsenek félre, kedves kollégák, én tudom, hogy ez is kell. Az operett csábítja be a közönséget. De engem azért küldtek ide, hogy emeljem a színvonalat! Mégis csak Európa közepén vagyunk!
IGAZGATÓ: Gyulaházán vagyunk, kedves kollégám. Itt a közönség nem viseli a prózát!
TÁNCOSKOMIKUS: És a Pygmalion? Hússzor ment egymás után! Én rendeztem...
IGAZGATÓ: Az más. A Barnaki akkor vált el az első feleségétől és vette el a másodikat.
GAZDASÁGIS: És volt laktanya is!
IGAZGATÓ: Így van! De te nyilván azt sem tudod, Lacikám, mit jelent az, katonákkal vattázni!
GAZDASÁGIS: Debrődy kolléga nem ismeri a helyi viszonyokat.
IGAZGATÓ: Gyulaházának nem kell Shakespeare, Gyulaházának zene kell. A zene siker.
GAZDASÁGIS: A zene rentábilis.
IGAZGATÓ: Ide Marica grófnő kell!
TÁNCOSKOMIKUS: Én azt hiszem, hogy Shakespeare-ig elmehetünk. Szerelem, féltékenység, cselszövés, gyilkosság... Shakespeare elmegy tizenötször. Ha én csinálom.
IGAZGATÓ: Marica.
TÁNCOSKOMIKUS: Shakespeare.
GAZDASÁGIS: Marica.
FŐRENDEZŐ: Shakespeare!
IGAZGATÓ: Harminc éve vagyok színész, több Shakespeare-t játsz'tam, mint ti reggeliztetek, én is tudom, hogy a Hamlet jobb darab, mint a Bob herceg! De mit csináljunk, ha itt ezt Gyulaházán kevesen tudják?
FŐRENDEZŐ: Majd megtudják! Majd mi teszünk róla! Ez a mi dolgunk, és nem is kevés!
A történet
Othello vagy Csárdáskirálynő? Hamlet vagy Marica grófnő? Shakespeare vagy operett? Egy vidéki színházban vagyunk, Gyulaházán, ott visszhangoznak folyamatosan ezek a kérdések, és minthogy ambiciózus fiatal főrendező érkezik, sőt minisztériumi pártfogással helyezik ide, nem kérdés, mi lesz a döntés: Othello. A főrendező természetesen minimum megváltani kívánja Gyulaházát, ami azért nem lesz olyan egyszerű. Működésbe lép a főszereptől fosztott Vezető Színésznő, aki az élete lehetőségét kapó, Desdemonát játszó fiatalka kezdőt úgy segíti, ahogyan csak egy féltékeny Vezető Színésznő tudja; minden fülbe súg valamit a minden lében kanál Súgónő; fröccstől fröccsig próbálja Othellot a rég eltunyult Vezető Színész; és mindenhez mindenki hozzászól, portástól az igazgatóig, gazdaságistól a táncos komikusig...
Mi nézők, gyulaházi lakosok pedig beleshetünk a függöny mögé, a próbára, az öltözőbe, a mindent látó és elnyelő színházi büfébe, és azt látjuk, hogy minden baj ellenére egyszercsak elkezd megszületni egy előadás. Igaz, ehhez szükség van egy-két csavarra, amit maga az Élet produkál.
És persze a két remek író, Gádor Béla és Tasnádi István, akik huszárvágással oldották meg a csomót: Shakespeare vagy operett? Mindkettő, sőt egy harmadik is: egy frenetikus komédia.
A szerző
„Színházról színházat csinálni hálás dolog. Egy író általában erről a miliőről tud a legtöbbet, különösebb kutatómunka nélkül tud modellálni hitelesen szenvedélyes vonzódásokat vagy épp elmérgesedő élethelyzeteket úgy, hogy már a formát is készen kapja. Hisz nem kell mást tennie, mint a mű valóságát rátükröztetni a művi valóságra, azaz életet a színházra. Az egyszerű recept ellenére kevés olyan kedves, lendületes és időtállóan szellemes színházi szatíra született, mint az Othello Gyulaházán.
Zsurzs Éva 1966-os vígjátékában olyan hatalmas színészegyéniségek vallottak színházról, sikerről és bukásról, mámoros ideákról és szánalmas művészi lealjasodásról, mint Domján Edit, Törőcsik Mari, Básti Lajos, Bilicsi Tivadar vagy Feleki Kamill. Ám azóta ez a darab, mint annyi korabeli bájos bohózat, rég elavulhatott volna. A humor a legromlandóbb szellemi fenomén, egy negyven éves vicc ritkán jó. Az Othello Gyulaházán azonban töretlenül hódít a magyar színpadokon. Úgy látszik, ez a történet a fővárosból egy vidéki színházhoz került ifjú rendező titán szánalmas kísérletének bemutatásán túl valami egyetemesről is mesél: a nagy nekiveselkedésekről, az elkerülhetetlen bukásokról, a hiúság és a hülyeség határtalanságról, és végsősoron - ezek után némiképp meglepő módon - a színház örök csodájáról. (Tasnádi István)
IGAZGATÓ: Hadd mutassam be Debrődy László főrendező urat! Át is adnám neki a szót. (leül)
FŐRENDEZŐ: Köszönöm. (feláll) Kedves kollégák. Én csak annyit szeretnék mondani: igénytelenek vagytok, lusták vagytok, ócskák vagytok. (döbbent csönd) Ez így nem mehet tovább!
Az igazgatóság tagjai értetlenkedve néznek össze.
FŐRENDEZŐ: Láttam a tegnapi előadást... Uramisten! Gondoljátok meg, kollégák, az atomkorban élünk, ma már a gépek is gondolkodnak! És mi, a kultúra első harcosai mit játszunk évek óta? Csárdáskirálynőt!
GAZDASÁGIS: Ebből élünk, kolléga úr!
FŐRENDEZŐ: Ne értsenek félre, kedves kollégák, én tudom, hogy ez is kell. Az operett csábítja be a közönséget. De engem azért küldtek ide, hogy emeljem a színvonalat! Mégis csak Európa közepén vagyunk!
IGAZGATÓ: Gyulaházán vagyunk, kedves kollégám. Itt a közönség nem viseli a prózát!
TÁNCOSKOMIKUS: És a Pygmalion? Hússzor ment egymás után! Én rendeztem...
IGAZGATÓ: Az más. A Barnaki akkor vált el az első feleségétől és vette el a másodikat.
GAZDASÁGIS: És volt laktanya is!
IGAZGATÓ: Így van! De te nyilván azt sem tudod, Lacikám, mit jelent az, katonákkal vattázni!
GAZDASÁGIS: Debrődy kolléga nem ismeri a helyi viszonyokat.
IGAZGATÓ: Gyulaházának nem kell Shakespeare, Gyulaházának zene kell. A zene siker.
GAZDASÁGIS: A zene rentábilis.
IGAZGATÓ: Ide Marica grófnő kell!
TÁNCOSKOMIKUS: Én azt hiszem, hogy Shakespeare-ig elmehetünk. Szerelem, féltékenység, cselszövés, gyilkosság... Shakespeare elmegy tizenötször. Ha én csinálom.
IGAZGATÓ: Marica.
TÁNCOSKOMIKUS: Shakespeare.
GAZDASÁGIS: Marica.
FŐRENDEZŐ: Shakespeare!
IGAZGATÓ: Harminc éve vagyok színész, több Shakespeare-t játsz'tam, mint ti reggeliztetek, én is tudom, hogy a Hamlet jobb darab, mint a Bob herceg! De mit csináljunk, ha itt ezt Gyulaházán kevesen tudják?
FŐRENDEZŐ: Majd megtudják! Majd mi teszünk róla! Ez a mi dolgunk, és nem is kevés!
A történet
Othello vagy Csárdáskirálynő? Hamlet vagy Marica grófnő? Shakespeare vagy operett? Egy vidéki színházban vagyunk, Gyulaházán, ott visszhangoznak folyamatosan ezek a kérdések, és minthogy ambiciózus fiatal főrendező érkezik, sőt minisztériumi pártfogással helyezik ide, nem kérdés, mi lesz a döntés: Othello. A főrendező természetesen minimum megváltani kívánja Gyulaházát, ami azért nem lesz olyan egyszerű. Működésbe lép a főszereptől fosztott Vezető Színésznő, aki az élete lehetőségét kapó, Desdemonát játszó fiatalka kezdőt úgy segíti, ahogyan csak egy féltékeny Vezető Színésznő tudja; minden fülbe súg valamit a minden lében kanál Súgónő; fröccstől fröccsig próbálja Othellot a rég eltunyult Vezető Színész; és mindenhez mindenki hozzászól, portástól az igazgatóig, gazdaságistól a táncos komikusig...
Mi nézők, gyulaházi lakosok pedig beleshetünk a függöny mögé, a próbára, az öltözőbe, a mindent látó és elnyelő színházi büfébe, és azt látjuk, hogy minden baj ellenére egyszercsak elkezd megszületni egy előadás. Igaz, ehhez szükség van egy-két csavarra, amit maga az Élet produkál.
És persze a két remek író, Gádor Béla és Tasnádi István, akik huszárvágással oldották meg a csomót: Shakespeare vagy operett? Mindkettő, sőt egy harmadik is: egy frenetikus komédia.
A szerző
„Színházról színházat csinálni hálás dolog. Egy író általában erről a miliőről tud a legtöbbet, különösebb kutatómunka nélkül tud modellálni hitelesen szenvedélyes vonzódásokat vagy épp elmérgesedő élethelyzeteket úgy, hogy már a formát is készen kapja. Hisz nem kell mást tennie, mint a mű valóságát rátükröztetni a művi valóságra, azaz életet a színházra. Az egyszerű recept ellenére kevés olyan kedves, lendületes és időtállóan szellemes színházi szatíra született, mint az Othello Gyulaházán.
Zsurzs Éva 1966-os vígjátékában olyan hatalmas színészegyéniségek vallottak színházról, sikerről és bukásról, mámoros ideákról és szánalmas művészi lealjasodásról, mint Domján Edit, Törőcsik Mari, Básti Lajos, Bilicsi Tivadar vagy Feleki Kamill. Ám azóta ez a darab, mint annyi korabeli bájos bohózat, rég elavulhatott volna. A humor a legromlandóbb szellemi fenomén, egy negyven éves vicc ritkán jó. Az Othello Gyulaházán azonban töretlenül hódít a magyar színpadokon. Úgy látszik, ez a történet a fővárosból egy vidéki színházhoz került ifjú rendező titán szánalmas kísérletének bemutatásán túl valami egyetemesről is mesél: a nagy nekiveselkedésekről, az elkerülhetetlen bukásokról, a hiúság és a hülyeség határtalanságról, és végsősoron - ezek után némiképp meglepő módon - a színház örök csodájáról. (Tasnádi István)
Ajánlatunk
Darvas Benedek könnyed zenei világával és Varró Dániel virtuóz dalszövegeivel elevenedik meg Rejtő Jenő népszerű regénye ebben az egyedülálló zenés színházi előadásban.
Amikor a kilátástalanság és a szorongás az alapvető élettapasztalat, az emberek ösztönösen indulatosabbak és kegyetlenebbek egymással. Napról napra az lesz a legfontosabb kérdés, hogy ki a vadász és ki a vad.
Ajánló
Az előadás egy generációs keresztmetszet sodródásról, identitás és boldogság keresésről, életkezdési válságról, kapunyitási pánikról.
Kultikus történet a legkisebbekben lakozó erőről, a barátságról és a világ megváltoztatásáról a lehető legegyszerűbb, de nagyszerűbb megoldásokkal...
Nyers és őszinte, mégis humorral él – és épp ez az ellentmondás teszi olyan színházivá: nevetünk ott, ahol talán sírni…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!